Az ébredés akadályai

 

   1. És a gyermek Sámuel szolgál vala az Úrnak Éli előtt. És abban az időben igen ritkán volt az Úrnak kijelentése, nem vala nyilván való látomás. 
  2. És történt egyszer, mikor Éli az ő szokott helyén aludt, (szemei pedig homályosodni kezdének, hogy látni sem tudott), 
  3. És az Istennek szövétneke még nem oltatott el, és Sámuel az Úrnak templomában feküdt, hol az Istennek ládája volt:I.Sám.3.1-3

 

Ebben az Igében egymással szembetűnően ellentétes két tényt láttunk; mégpedig azt, hogy Éli elaludt (feküdt), az Úr szövétneke (mécsese) pedig még nem oltatott ki. Annak a bizonyítéka ez, hogy attól, hogy ég valahol a szövétnek, vagyis hogy Isten Igéje akadálytalanul, tisztán és szépen hirdettetik, attól még lehetséges, hogy a gyülekezet vezetőiben és tagjaiban egyetemlegesen alszik. Így volt ezen a helyen is. A szövétnek égett, a főpap pedig aludt és nem volt kijelentése az Úrnak az egész gyülekezet számára. Nem arról van szó, hogy nem voltak igehirdetési alkalmak, arról sem, hogy a gyülekezet tagjai nem jártak ezekre az alkalmakra, hanem arról, hogy Isten Szentlelke azt jelentette ki, hogy éghet a szövétnek, hirdettethetik az Ige s a gyülekezet attól egészen nyugodtan aludhat. Ha az újszövetségi részre lapozunk át, a Cselekedetek könyve 20. részének 8-9. verseire, azt olvassuk, hogy: „Elég sok lámpás volt abban a felső szobában, ahol együtt voltunk. Egy Eutikhosz nevű ifjú pedig, aki az ablakban ült, mély álomba merült, mivel Pál sokáig prédikált, és az álomtól elnehezülve leesett a harmadik emeletről, úgyhogy holtan szedték össze”az ifjút aztán Pálnak kellett életre hívnia. Sok helyen ég a szövétnek a felházban mégis ifjak és leányok, meg asszonyok és férfiak alusznak és buknak ki az égből az ablakon át, és jönni kell valakinek, aki őket a halálból feltámassza. Az égő szövétnek nem bizonyíték annak, hogy a gyülekezet él. A teológiai tisztánlátás, nem bizonyítéka annak, hogy nem alusznak. Lehet, hogy vannak szövétnekek a házban, vannak prédikátorok, énekkarok, minden megy, mint a beolajozott gépezet, megtelnek a perselyek adományokkal, mindenki elvégzi azt, ami rá van róva, mégis, ha élő ember lép be a gyülekezetbe, arról szerez meggyőződést, hogy a gyülekezet alszik. A békesség ugyanis nem az élet és az ébrenlét jele. Az, hogy békesség van valahol, hogy a gyülekezet kapujára kiírják, hogy békesség; távolról sem jelenti azt, hogy Isten békessége uralkodik a gyülekezetben. Lehetséges, hogy a halál álma a halál béklyói telepedtek a gyülekezet tagjaira. Jeremiásnál is azt olvassuk: „Nyugodtan élt Moáb az ő seprejében és edényből edénybe nem öntötték és fogságba sem ment, azért maradt meg az íze rajta és nem változott el az ő szaga.” (Jer 48:11) Nem zavarta senki Moábot. Seprejében nagy békalencsés tónak a nyugalmával ült. Nem voltak harcok, nem merültek fel kérdések. És azt mondja Isten Lelke, hogy azért maradt meg az íze és nem távozott el a szaga. Mennyire megdohosodott, megbűzhödött a mi közösségünk, mennyire a régi illat van benne és nem Krisztusnak a mindig új és eleven, friss illata árad soraink között. Régi, megáporodott kegyesség vett rajtunk erőt, telepszik ránk, s akik idejönnek, azt mondják, hogy ez nekünk nem kell, erre nem vagyunk kíváncsiak. Árad ez még imádságainkból is. Betanult imaformulákat mondogatunk, egyiket a másik után. Egy gyülekezeti igehirdetés alkalmával kaptam rajta magam, hogy imádkozás közben elolvasom, kinek az emlékezetére tették az ott lévő emléktáblára a koszorút. Szívünknek semmi köze az imádsághoz.  

Első akadály  

                         

            1. Az ébredés első akadálya az, hogy hiányzik belőlünk ennek az alvásnak a felismerése. 

Van egy sereg ember, akivel nem lehet elismertetni, hogy alszik. Veri a mellét, hogy ő megtért, régóta gyülekezeti tag, hivatkozik keresztyén múltjára, elmúlt életének áldásaira, meg sok minden egyébre. Időz a régi áldások mellet és elfelejti, hogy a manna megbűzhödött. Elfeledte, hogy a szőlővesszőnek a szőlőtőkén kell maradni és naponként új életnedvet elfogadni s nem lehet megelégedni a tegnapi igetanulmányozás áldásaival, a tíz év előtti megtérés gyümölcseivel. Az Úr Jézus által naponta meg kell ragadtatnom, különben végem van, azonnal hullaszagúvá kezdek válni. Borzasztó könyvet olvastam egyszer, melyben valaki leírta, hogy a fronton egy nagy támadás légnyomásától érintve elájult és nem tudta mennyi idő telt el ébredéséig. Szorongások közt elkezdett mászni. Úgy látszott, hogy körülötte mindenki meghalt, vagy elmenekült. A sötét éjszakában azonban hangokat hallott és mikor jobban figyelt, akkor döbbent rá, hogy a négy órával azelőtt halálba került emberek oszlásának a zaja hangzik. Amint valaki kiesett Krisztusból, amint a vele való közösség megszakadt, kezdenek mutatkozni a hullafoltok. Ahhoz az asszonyhoz hasonlók ezek az emberek, akiről egyszer azt olvastam, hogy menekülés közben kétségbeesetten szorította magához pólyás gyermekét s nem vette észre, hogy nagy sietségében a gyermek kiesett s csak az üres pólyát szorongatta. Megvannak a külsőségek, a formák, de Jézus nincs sehol s nem akarjuk elismerni, hogy ébredésre van szükségünk. Semmire sincs szükségünk - mondjuk - pedig én vagyok a nyomorul, a nyavalyás, a szegény, a vak és a mezítelen. (Jel.3:17.) Ha Isten Szentlelke meg akarja kezdeni az ébredést munkáját, akkor kemény, gőgös, elbizakodott hívő szívek össze fognak törni és rájönnek, hogy egész keresztyénségük nem ér semmit: szemét! Isten szentlelke így kezdte bennem is az ébresztés szolgálatát. Elvezetett oda, hogy tökéletesen szemét minden, ami a hátam mögött van. Kivetni való, amiért kár volt élni. Kár volt rontanom a levegőt, kár volt beszélnek, kár volt ebben a világban járnom. S benned is ha elismered, hogy alszol, ledőlnek az ébredés akadályai. János evangéliuma 9:41-ben azt mondja az Ige: „Ha vakok volnátok nem lenne bűnötök, de azt mondjátok, hogy láttok: ezért a ti bűnötök megmarad.” Nagy keresztyén múlttal rendelkező testvérem, vajon mered-e alázatosan mondani, hogy nem látok? Bár állandóan ott zsongna a te szívedben is az egyik legkedvesebb ének, a „Nyája világ” sora: Csak egy lépést mutass!” Bár be tudnád vallani, hogy azt az egy lépést nem látod tisztán, azt is sokszor vakon és tétovázva teszed meg, nem tudod, mi jön utána. Azt az egy lépést úgy teszed meg, hogy nem mernéd határozottan mondani, hogy amit teszek jó, biztos igaz és helyes. Rettegve és félve, szorongva és nyugtalankodva mondod, hogy: irgalmas Isten ne hagyj engem eltévelyednem! - Az alvajáró jár fent az éjszakában meggondolatlanul. Tetőormokon, falperemeken, mélységek szélén, könnyelműen, és léhán. Aki ébren jár okkal jár, sokszor szív szorongatva és félelmek között és vigyázva, mert tudja, hogy itt csak Jézus tarthatja meg. Hogy meghomályosult bennünk az alvás tudata, azt a meghomályosult bűntudatnak köszönhetjük. Lukács 18-ban van megírva a farizeus és a vámszedő története. Mi a farizeust el szoktuk inteni egy kézlegyintéssel: milyen jó, hogy egyszer ott ültem a vámszedő imádságával! Csakhogy a vámszedők gyakran változnak át farizeusokká! A farizeusok öntudatával élnek: milyen jó, hogy nem vagyok olyan mint régen voltam, tökéletességre jutottam. Fiatal barátom keresett fel és a beszélgetés során eljutott oda, hogy „tetszik tudni én már nem is tudok vétkezni”. A harmadik keresztkérdésnél kiderült, hogy dehogy nem tud… Ugyan így, akik azt vallják, hogy: ”az én vámszedő múltam a hátam mögött van, azon már túl vagyok” azoknál meghomályosodott a bűntudat. Elfeledkeznek arról, hogy Isten színe előtt mindig csak bűnösként lehet megállni. - Gyermekkoromat tanyán töltöttem, ahol édesanyámnak mindig sok csirkéje volt. Jött a nyári vihar, a csirkéket az anyjuk nem tudta haza hozni, meg mi sem tudtuk összeszedni. A vihar után összeszedtük őket, amint dermedten feküdtek a tarlón. Bevittük a lakásba, lefektettük a tűzhely körül. Először elkezdték a lábukat nyújtogatni, aztán szárnyaikat mozgatták meg, de egyszerre azt vettük észre, hogy már az ablak felé repülnek. Nagyon kinyílt a szemük. Ilyen a hívő ember is sokszor. Elfeledkezik a megtérő bűnös szent reszketéséről és orcátlanul jár Isten előtt. Azt gondolja, hogy beérkezett ember, azt mutatja ez a járás-kelés, melyek a gyülekezetben tanúsít, az a robogás, mellyel itt is dönt, ott is ront, miközben azt gondolja, hogy felébredt ember. Ha azonban valaki megpiszkálja a keresztyénséget, kiderül, hogy felszínes dolog az egész. Nincs bűntudata. Pedig nem tudom elképzelni, hogy a tékozló fiú valaha is orcátlanul tudott volna odaülni atyjának asztalához s nem mindig azzal a tudattal, hogy kegyelemből eszem atyám kenyerét. Lehetséges, hogy valakinek feltámad a bűntudata, nyilvánvalóvá válik, hogy nem jól van úgy, ahogy van, valami hiányzik, valahol hiba van. Azt is látja, hogy változtatni kellene rajta, de nincs benne elég őszinteség, hogy elismerje, hogy elaludt. Úgy csinál, mint aki az összejövetelen elalszik és a szemem elé tartja a kezét, mintha imádkoznék. Nem meri őszintén vállalni, hogy én elaludtam, hogy meghidegült bennem az isteni szeretet. Nincsen nálam rendben a dolog. Nem mer őszintén odaállni a gyülekezet elé, hogy nincsenek rendben a dolgaim, a gyülekezeti tagok elé, hogy imádkozzanak értem. Úgy tesz, mintha minden rendben lenne, mintha minden jó lenne s nem hiányoznék semmi. Beszél ezekről az Ige János 12:23-ban: sokan követték volna Jézust a főemberek közül, de féltek az emberektől, mert jobban szerették az emberek dicséretét, mintsem tetszését. Félnek az emberektől ma is: hogyan leplezném le én az én jó nevű keresztyénségemet, hogyan vallanám, hogy én alszom hiába olvasom a Bibliát, nem szól hozzám: hiába imádkozom csak betanult szavakat mondok, hogyan venné ki magát, ha odaállnék a gyülekezet elé, leesnék a padlóra?! Inkább szeretik az emberek dicséretét: milyen rendesen végzi a munkáját; hűséges testvér; ő nyitja a teremajtót; itt van amikor söprögetni kell; a legbuzgóbb az énekkarban, a kottákat is ő rakja rendben. S mikor őszintén ott állsz az Úr előtt, be kell vallanod, hogy: alszom én, csak nem merem őszintén megmondani.            

 

Második akadály      

                         

            2. A következő akadálya az ébredésnek: a felértékelt cselekedetek. 

Nem tudom ki mennyire ismeri Dávid történelmi életét. Nagyon érdekes ebből a szempontból elolvasni a 18. Zsoltár néhány versét: „Az Úr megfizetett nekem igazságom szerint, kezeimnek tisztaság szerint fizetet meg nekem. Mert megőriztem az Úrnak útjait és gonoszul nem távoztam el az én Istenemtől. Mert minden ítélete előttem és rendeléseit nem hánytam el magamtól. És tökélete voltam előtte, őrizkedtem az én vétkeimtől." (21-24.) Hány hívő van, aki ugyanígy szól: őrizkedem az én vétkeimtől, vigyázok, cselekedeteim igazak és becsületesek, törekszem és igyekszem. El kellett jutni Dávidnak oda, hogy mikor Isten felébresztette, nem hivatkozott semmire. Felértékeljük cselekedeteinket s azt mondjuk: igyekszem, buzgólkodom, áldozok, míg Isten Lelke rá nem világít, hogy szemét az egész és hiábavalóság. Itt van az egésznek a gyökere: meghomályosodott a kereszt, elvesztette a fényét a Golgota és az ott megfeszített Krisztus. Eljut az emberi szív oda, amit Ézsaiás mond: „Hagyjátok abba ezt a módszert, változtassatok ezen az eljáráson! Hagyjatok békét nekünk Izráel Szentjével! Ezért így szól Izráel Szentje: Mivel megvetitek ezt az igét, zsarolásban és csalásban bíztok, ezekre támaszkodtok, azért úgy jártok bűnötökkel, mint a magas kőfal, ha megreped és megdőlve leomlással fenyeget: bármely pillanatban összedőlhet… Mert így szól az én Uram, az Úr, Izráel Szentje: A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! De ti nem akarjátok, inkább azt mondogatjátok: Nem úgy lesz az, hanem lóháton vágtatunk! Hát majd vágtatnotok kell! Gyorsan akartok hajtani? Hát majd gyorsak lesznek üldözőitek”(Ézsaiás 30: 11-13,15-1.6) Nem kell a kereszt, kifinomultak igényeid, különlegessé lett számodra a golgotai kereszt árnyéka, más tölti le a figyelmedet nem a drága Megváltó Urad vére. Más könyvek után izgatottan nyúlsz és érdekel a tartalma, megváltó Uradnak az üzenete nem érdekel téged. Ha valami nagy szellem végórát prófétálna ha valaki titokzatos álmokat fejtene, az érdekelne, de én nem akarok mindig Krisztusról, keresztről való beszédet hallani. Túl vagyok a bűnbánaton, bűnbocsánaton, ne nyugtalanítsanak mindig ezzel a kérdéssel. Elég volt a manna, utálja a lelkünk, más ételt hozzatok nekünk. Na prófétáljatok bűnbocsánatról, vérről, keresztről. Erről nem akarunk hallani. Más kerül a golgotai kereszt helyére. Szíved középpontjába nincs ott a kereszt és egyszerre csak elkezdesz aludni. Élő, éber keresztyén csak az, akinek az élete középpontjában elevenen és lüktetően ott van Jézus Krisztus keresztje. Hadd mondom el néhány szóval, hogy Isten Szentlelke ezen a ponton ébresztett fel. Eljutottam oda, hogy a dogmatikai látás és a tőlem telhető tiszta igehirdetés ellenére, hogy kiszáradt az életem. És semmit sem láttam magamban, amiben nem lettem volna megigazulva. A mikor ebben az állapotomban vergődtem, csodálatosan és megdöbbentően sajgott bele a szívembe, hogy „hófehérek lesznek, hófehérek lesznek”. Amikor Jézus Krisztus vérének a bűntörlő hatalma újra megdobogtatta a szívemet, észrevettem, hogy minden él körülöttem és minden éled. Minden egészen más mint ez előtt. Újra odakerült életem középpontjába a maga erejével Jézus Krisztus megnyílt sebe. Működni kezdett bennem az Ő Lelke és szerelme. És ezt megelőzőleg el kellett jutnom oda ahova Pál jutott a Filippi 3:4-11. szerint: „Pedig nekem lehetne bizakodásom a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én méginkább… Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent, Krisztus Jézus az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit alapján, hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra.” Természetes dolog, hogy valaki a megtérés előtti életét szemétnek ítéli, mert az volt. Szemétnek mondom a farizeusi önigazságomat, megrontott szívem csalárdságait. De akkor Isten Szentlelke világossá tette előttem, hogy nemcsak elméletileg szemét 16 éves keresztyén életem, múltam, hanem valóságban az. Emberek sírtak előttem bűneik felett, ezeknek hirdettem az Igét. Szemét minden meghallgatott imádságom, csak egy valami valóség: az Úr Jézus keresztje. Sőt annak felette még most is kárnak ítélek mindent, hogy az Úr Jézus Krisztust megnyerjem. Csak erről tehetek bizonyságot, hogy nékem annyi van, amennyit ma adott az Úr. És ez nem elég holnapra. Ha holnap újra nem ad, akkor üresen kolduson állok elébe. Ha nem fogad be kegyelmébe, ha nem irgalmaz meg nekem, utolsó, számkivetett ember leszek. Oda kell eljutnom, ahová Pál, aki azt mondta: ideje már, hogy az álomból felserkenjünk! (Róma 13:11.) A továbbiakban így ír: „Az igyekezetben ne legyetek restek, lélekben buzgók legyetek.” Ideje már az álomból felébrednünk. Én Pál is veletek együtt. Mikor Isten ébredésről beszél, így szól: mind a gyülekezeti vezetők, mind a közösségi tagok ébredjetek fel! Nem a gyülekezetet kell ébresztgetni, hanem nekik kell felébredniük. Mindenkinek a saját személyében kell felébrednie. Ezek azonban csak egyéni ébredésünk akadályai. Nézzük meg most, hogy mik a gyülekezet elsődleges ébredés akadályai.          

 

A gyülekezeti ébredés akadályai   

                         

A gyülekezeti ébredés akadályai 

Miért nem telik meg összejöveteli helység úgy mint régen? 


1. Mindenekelőtt az alvó hívő emberek miatt, akik nem nyilvánvaló igazsággal, hanem mással kelletik magukat. Egy lelkészhez egyszer beállított egy magát hívőnek nevező atyafi s arra a kérdésre, hogy mi a célja a jövetelének, azt felelte, hogy behunyt szemmel imádkozzanak. Ez komolyan megtörtént. Ez volt igehirdetésének, bizonyságtételének célja. Egy faluban igehirdetés után jöttek hozzám gyülekezeti férfi tagok s elém álltak azzal, hogy mi erre a vallásra át akarunk térni. Nem erről van, hanem arról, hogy meg kell térni. Ezt azonban nem akarták csak áttérni. Nem a nyilvánvaló igazsággal kelleted magad, hogy bűnös vagy és bűneidre egyes-egyedül Jézus Krisztusban találsz bocsánatot. Másról kezdünk beszélni, mert magunk is alszunk. Nem azzal van telel a szívünk, hogy engem Jézus Krisztus egészem megváltott, hanem azzal, hogy pl. leszoktál a dohányzásról. Nagy dolog, ha valaki leszokott róla, de ez még nem jelenti azt, hogy keresztyén ember. Akármilyen nagy kérdések lelki élmények kerülnek szóba, a nyilvánvaló igazságról kell becsületesen szólanunk; arról, hogy abban a társaságban amelyben én vagyok, én vagyok a legbűnösebb. Mond el, hogy neked a drága jézus vérére nagy szükséged van, hogy megtartassál az üdvösségre. Mikor annyi nyomorúság után megérkezel a dicsőségbe, ott is elhangzik, hogy „Ezért vannak az Isten királyi széke előtt, mert megmosták az Ő ruháikat és megfehérítették a Bárány vérében.” (Jel 7: 14-15) azt jelenti ez, hogy szennyes ruhádat és ruhámat szüntelen meg kell mosnunk a Bárány vérében. 

2. Akadályai az ébredésnek azok a hívők, akiknek élete csak beszédben áll. Nincs mögötte megváltozott élet. Csak beszélnek, csak beszélnek. Eszembe jut sok olyan hívő élet, akik jól tudnak beszélni, kegyesek az imádáságban, de sokkal többet érne ha valóban keresztyén alázattal tudnának elhordozni engem, ha nyugodtan tudnék beszélgetni velük természetes hangon és nem sértődnének meg rajta, nem kellene válogatnom a szavakat a kifejezéseket s nem kellene borsódznia a hátamnak, hogy hogyan mondjam meg nekik mondanivalómat, hogyan adjam tudtára, hogy amit csinál az helytelen. Csak imádságban, beszédben áll a keresztyénségünk és ez akadálya az ébredésnek. Útjába állnak egy csomó embernek, mert mondják, hogy olyan keresztyénségből, mint az övék, nem kérünk. 

3. Akadályai az ébredésnek azok a keresztyének, akik szövetségben vannak ezzel a világgal, akiknek nem olyan drága az Úr Jézus, hogy érette mindenről lemondanának, valóságosan, nemcsak az énekszóban. Megdöbbentő az az elvilágiasodás, amely életünk minden vonalán látszik. Ne vegye törvényeskedésnek senki, de amíg azt látom, hogy valaki tornyot csinál a hajából, kétségem van afelől, hogy sok köze lenne az illetőnek Jézushoz. Majd amikor leányaink Jézusért öltöznek és válogatják meg szórakozásaikat és életük minden területén nyilvánvalóvá válik, hogy Jézusért tették vagy nem tették, akkor beszélhetünk arról, hogy lesz-e ébredés. Amíg a Szentléleknek velünk kell bíbelődnie, amíg velünk el nem készül, nem számíthatunk arra, hogy elkészül a kívülállókkal. A Jakab levelében ezt olvassuk: „Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik Istennek.”(Jak 4:4) Mit akarunk mi lelki ébredésről beszélni, mikor fél szívünket ott hagytuk a világnak. Majd amikor a szíved másik felét is elhoztad, amit zálogba hagytál az ördögnél és úgy énekelsz és imádkozol, akkor lesz ébredés. Életednek egy darabját otthagytad bizonyítékul: visszajövök hozzád! Majd amikor a vele való jegyességed ajándékát visszaadod, beszélhetünk arról, hogy nem vagy akadálya az ébredésnek. Azt mondja isten Igéje, hogy azért van köztetek olyan sok erőtlen és beteg mert félszívük még a világé, az ördögé és azért alusznak sokan.

 

 

Záró gondolatok      

           


Az ébredés előfeltétele: bűntudat, minden cselekedetem csődje és önmagam teljes halálba adása. Mikor Isten népe így szólt: én bűnöm, én nagy bűnöm! Könyörülj meg rajtam Uram, a te nyomorult szolgádon. Amikor üres tenyerünket mutatjuk az égre és azt mondjuk hogy nem hoztunk semmit. Cselekedeteink, tudásunk, ismereteink nem érnek semmit. Kísértéseim falain újra véresre zúztam magam. Húsomba bevágott a kötél és nem tudok szabadulni. Feltör szívedből, hogy : Oh én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem! Akkor lenyúl a magasságból és újra felvesz téged és te a megtalálás örömében jutsz vele boldog élő közösségre. Te vagy az ébredés akadálya. Ezt szeretném úgy mondani, hogy kiállnék a templom kijáratába és mindenkinek megfognám a kezét és a szemébe néznék, amikor eltávozik és őszintén ezt mondanám: Te vagy! Közösségbe tartozó vagy oda nem tartozó: az ébredés akadálya te vagy! Prédikátorok, énekesek, férfiak, asszonyok, leányok: te vagy! Az ébredés akadálya én vagyok. Ha az én szívemet még forróbban rázná a láz, a szemeimben emésztőbben lobogna bennem a tűz, ha el merném vonni azt a néhány órát a testtől, amit pihenésre szántam. Ha annyira sem kímélném magam, amennyire kímélem, akkor jönne az ébredés. Serkenj fel, aki aluszol! Ha pedig nem, akkor ne rontsd meg Isten népét! Ha megrontod, Istennek rettenetes ítélete van számodra. Hirdetem azzal a hatalommal, amivel az én Uram Jézus Krisztus felruházott, amikor elhívott az Ő szolgálatára: rontson meg téged, ha szíved keménységével és hitetlenségével útját állod az ébredésnek. Semmi más nem biztosíthatja számodra, hogy nem leszel az ébredés akadálya, csak ha Isten irgalmas lesz hozzád és ébredést ad neked. Támadj fel a halálból és akkor felragyog neked a Krisztus, az a megfeszített, töviskoronás fő, az én szerelmes Uram, drága Megváltóm! Aki eltörölte az én bűneimet, hófehérré tett engem az ő irántam való nagy irgalmasságából és ugyanezt veled is meg akarja cselekedni.   

 Szikszai Béni : Az ébredés akadálya

Szerző: http://www.hiszed-e.eoldal.hu/  2011.03.14. 12:26 Szólj hozzá!

Címkék: halál alvás üresség ébredés akadály

A bejegyzés trackback címe:

https://vakvezetok.blog.hu/api/trackback/id/tr12738020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.